Hazahozták a Horvátországban lezuhant magyar katonai helikopter balesetének áldozatait
Radnai Ádám századost, Konrád Dávid főhadnagyot és Lőrincz Tamás zászlóst a Honvédség saját halottjának tekinti, a baleset kivizsgálása még tart.
Radnai Ádám századost, Konrád Dávid főhadnagyot és Lőrincz Tamás zászlóst a Honvédség saját halottjának tekinti, a baleset kivizsgálása még tart.
Megtalálták a szerdán kötelességteljesítés közben, Horvátországban lezuhant honvédségi helikopter harmadik kezelőjét is. A két másik katona holttestét már korábban azonosították.
A honvédelmi miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy különleges horvát-magyar szakértői csoport dolgozik a helyszínen.
Egy harmadik ember is utazott a gépen, őt még keresik a hatóságok.
Az egykori diák-érdekképviseleti vezetőből lett evangélikus lelkész májustól államtitkár a HM-ben, feladata a katonai titkosszolgálat felügyelete. Ám az államtitkári fizetése eltörpül vállalkozása jövedelme mellett, hiszen a tavaly újra nyereséges cégéből 160 milliós osztalékot vett ki.
A Honvédelmi Minisztérium szerint arra kell készülni, hogy elhúzódik a szomszédban a háborús helyzet.
Tucatnyi magyar katonát már hazahoztak azok közül, akik vasárnap Zvecan városában sérültek meg, amikor a helyhatósági választások eredménye miatt tiltakozó szerbek rájuk támadtak.
Váratlan és furcsa „kiképzésre” küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után, méghozzá „szívatási” céllal, bosszúból – ez jutott el Vadai Ágneshez, a Demokratikus Koalíció politikusához. A hvg.hu is kérdezte a vezérkari főnököt és a tárcát is – utóbbi válaszolt. Eszerint Böröndi valóban gyakorlatot rendelt el, abban összesen 600-an vettek részt.
Bezárta kapuit a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a Várban, a Kapisztrán téren. Az épületbe a honvédelmi tárca egyes egységei fognak beköltözni, a múzeum gyűjteményét pedig ezek után több különböző helyszínen tudják csak az érdeklődők megtekinteni.
Miközben tele az ország a háborús hangvételű toborzóplakátokkal, az új vezérkari főnök politikai megfelelési kényszertől vezérelt nyilatkozatokkal teszi kétségessé, hogy valóban profi módon zajlik a hadsereg modernizálása – írja az e heti HVG.
Böröndi Gábor tisztázta történelemhamisító kijelentéseit, a "látogatást a kölcsönös tisztelet, a szolidaritás, az egyetértő együttműködés és a közös prioritások erős kötelékének gondolatával zárták a felek" – legalábbis a Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint.
Lelkesítő beszédet mondott Böröndi Gábor az első általa vezetett honvédségi állománygyűlésen. Változást, ütőképes honvédséget ígért, és hogy bízik a katonákabam hogy képesek lesznek véghez vinni ezt a várható fájdalom ellenére is. Azt is elárulta, mit kell mondani, ha esetleg valakit zavar a honvédségi aktivitás: ha átmegy a Gripen a falu fölött, az a szabadság hangja.
A honvédelmi miniszter nagyon kereste a háború felelőseit, de Oroszországig nem jutott el.
Kiderült, milyen szerepet szánnak a Honvédelmi Minisztérium államtitkárává kinevezett Barthel-Rúzsa Zsoltnak.
Barthel-Rúzsa Zsolt jelentős közéleti tapasztalattal rendelkezik, és ősz óta ő az állam egyik hadiipari cégének igazgatóság elnöke is.
A honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság közös ülését kezdeményezi utóbbi testület jobbikos elnöke, hogy tájékoztatást kapjanak a Győr melletti repülőtér érintésével, később Ukrajnában landolt ukrán határőrségi helikopterek ügyében. A honvédelmi tárca az ügyben homályosan fogalmazott – nem véletlenül.
Ruszin-Szendi utódja Böröndi Gábor lesz.
A HM azt közölte, Magyarország nem engedett át Ukrajna felé helikoptereket, de továbbra is részt vesz a nemzetközi légiforgalomban, ezért fotózhattak le külföldi katonai gépeket itthon.